Szóval képzelj el egy kicsi kocka alakú helyet egy nagy körben sok-sok hiszékeny emberkével, kocka és golyó fejjel. Ezek az emberek nem dolgoznak, vagy aki igen az csak az egyik felében dolgozhat, természetesen a másik felében is vannak akik ezen felén nem dolgoznak. Nevezzük egyik felét kockának a másikat meg golyónak, a piros pöttyök a skarlátos gyerekeken kívül csak elvétve vannak a csíkosak meg még egy pár.
Az egész nem most kezdődött, talán valamikor a világháború után, de ezt most hagyjuk. Az érdekes dolgok csak a legutóbbi időkben jöttek. Az események előtt a többség csak egyszerűen narancsos volt és arra volt a legbüszkébb, hogy az állampolgársági népszavazáson nyertek többségben az igenek(nem úgy mint az országban máshol) legalább kettővel.
Szereplők:
Naracsos kockák(továbbiakban kockák) a képviselők többsége négyen és a hely majdnem fele pár szavazatot leszámítva. A kockák vesztes jelöltje, őt nevezzük főkockának, aztán a többiek doktorkocka, papírkocka, kockadada, földkocka és még pár derékszög kocka a vezetésben.
Narancsos golyók(továbbiakban golyók) párral többen mint a kockák a nyertes jelölt a főgolyó, és kisebbségben 2 fő képviselő, doktorgolyó, és oktatógolyó, a többi golyó éppen most gurul széjjel és a lépcsőn lefelé kockásodik.
További szereplők(külsősök akik tevékenyek de nem itt laknak): pár kopasz narancs akik hozzák a narancsos üzletet, csövesek akik viszik a szennyvizet, pár vállalkozó szellemű kocka és golyó akik vállalták, és persze vannak akik csak átmenetileg kockák, de kikerekednek, lesz kockába fúródott golyóbis, valamint savanyú-a-szöllő bukott vezér, aki nem mellesleg a főkocka rokona is(nahát!! ki nem rokon itt?).
Kakasdomb, hát mi más lenne a munkanélküliektől és a kényszervállalkozókkal teli hely.
Több stádiumot írok le a következőkben, előbb a vádaskodásokat a köpködéseket, ezután a kutatás és koppanás végül talán valahol megbékélés is lesz egyszer(úgy 150 év múlva!)
Akit érdekelnek a kocka kontra golyók viccesen hangzó, de azért komoly történetei azoktól szívesen várom a visszajelzést.
Ja igen.... egy kérdés! Én kocka vagyok vagy golyó? Talán ez is kiderül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe: